Jelentős változások vannak folyamatban a városon belüli közlekedésben, az elektromos rollerek térhódítása folyamatos az utóbbi években a nagyobb városokban. A megosztós szolgáltatásokon túl egyre többen döntenek a napi közlekedéshez az elektromos roller mellett.
Az „utolsó kilométer probléma”, vagyis a közlekedési csomópontokból az úti célig történő eljutás problémájára úgy tűnik, hogy a kerékpárok mellett egyre szélesebb körben terjednek a kisebb méretű, elektromos meghajtású kétkerekűk.
Egy amerikai kutatás eredményei szerint az az USA nagyvárosaiban az 5 mérföld alatti utak 60%-át kerékpárral vagy rollerrel teszik meg az emberek, és ezen belül a rollerek aránya kétszeresen is meghaladja a kerékpárt.
Dr Remsei Sándor – Az elektromos roller

Gyorsabb mikroutak = nagyobb hatékonyság
Számos helyen találkozhatunk olyan pár száz méteres, esetleg pár kilométeres mikroutakkal, ahol egy vállalat dolgozói gyalog közlekednek.
Könnyű belátni, hogy a mai munkabérek mellett ezek az alkalmanként 10-30 perces séták igen sokba kerülhetnek a munkáltatónak egy hónapra vetítve – napi egy óra séta a telepen, egyenlő a munkaidő 12,5%-ával.
Iparosokra szakosodva – SHIFT flotta cégeknek
Egy magyar cég, a SHIFT felismerte, hogy a nagyobb kereskedelmi és ipartelepeken is fennáll ez a probléma, a bértömegre vetítve pedig (a fentiek szerint) a munkáltatónak drága, amikor a kollégák sétálnak. Egy-egy nagyobb ipartelepen nem ritka, hogy napi 8-10 kilométert is kell sétálni, ami teljesen passzív idő.

Erre lehet kiváló megoldás egy elektromos roller – a SHIFT flották elérhetők tartós bérleti konstrukcióban, illetve menedzselt flotta formájában.
A tartós bérlet esetén az elektromos roller flotta a kezdeti befektetés nélkül szolgálatba állítható, kipróbálható, megtapasztalható, és teljeskörű szervíz támogatással érkezik.
A menedzselt flotta esetében az elektromos rollereket felszerelik IOT telemetria modullal, és a flottamenedzsmenthez szükséges teljeskörű menedzsment és felhasználói szoftverhátteret is biztosítja a szolgáltatás.
Másik vállalkozásunk egy gabonaipari vállalat, ahol folyamatosan nagy gyalogtávolságokat kell megtenni. Egy éve még saját célra kezdtem el elektromos rollert használni, de korán kiderült, hogy sokan járnak hasonló cipőben.
Célunk a SHIFT-tel, hogy a vállalati mikroutakat felgyorsítsuk, és ezáltal is javítsuk a munkerő termelékenységét. Ahol elektromos roller van a telepen, soha többet nem fognak a kollégák a targoncával utazni.
Simon György, társalapító
Konfigurálható járművek
A menedzselt flotta megoldás esetében külön izgalmas, hogy a járművek számos szempontból konfigurálhatók:
- parkolási területeket lehet kijelölni
- szabályozni lehet a megengedett legnagyobb sebességet
- no-go zónákat lehet kijelölni
- felhasználói hozzáféréseket lehet meghatározni
- felhasználóhoz lehet dedikálni az eszközt

Csúcskategóriás, gyárilag megerősített Segway-Ninebot ES4
A SHIFT a járművek kiválasztásánál is figyelembe vette a nehezebb, üzemi körülményeket és gyárilag megerősített Segway-Ninebot ES4 modellre építik a flottákat.

A Segway-Ninebot a legnépszerűbb gyártó a világpiacon, rollereik kimagasló minőséget képviselnek, mind tartósság, mind szervízelhetőség, mind terméktámogatás szempontjából a legjobbnak tekinthető.
Defektmentes, keménygumi kerékkel szerelik, hatótávja 45 km, és csúcssebessége 30 km/h, nyomatékos motorjának köszönhetően jól gyorsul, nem probléma neki az emelkedő sem. A SHIFT 130 kg-os súlykorlátot ad meg elektromos rollereihez.